Heti bölcsességek

Az embert gondolkodóba ejti, vajon Krisna miért egy csatamezőt választott arra, hogy elmondja a Bhagavad Gítát? Sokféleképpen és különböző körülmények között is elmondhatta volna, miért éppen egy csatamezőn? Az egyik magyarázat, ami szóba jöhet az, hogy nincs még olyan kényes helyszín, mint a csatamező, ahol győzelmet aratnak és vereséget szenvednek a felek. A háborún kívül nincs még olyan élethelyzet, amely az emberekből a legrosszabbat, avagy a legjobbat hozná ki.

Mindig emlékeznünk kell arra, amikor Krisna odaadó szolgálata mellett kötelezzük el magunkat, Máyának, az illuzórikus energiának üzenünk hadat. Cserébe Máyá harcba száll velünk, miközben saját csatáinkat vívjuk, hogy leszámoljunk a bennünk rejlő kéjvággyal és mohósággal. A valódi béke elérése nem a külső körülményektől függ, hanem az elme és a szív állapotától, a helyzettől függetlenül.

Volt egyszer egy király, aki díjat tűzött ki annak, aki a legjobban tudta ábrázolni a Békét. Sokan próbálkoztak. A király megtekintette a képeket. Csak két festmény tetszett igazán neki, közülük kellett választania.

Az egyik kép egy csendes tavat ábrázolt. A tó tökéletesen tükrözte a nyugodt, hatalmas hegyeket, melyek körülvették. Bárki pillantotta meg ezt a képet, úgy vélekedhetett, hogy a béke tökéletes megtestesítése. A másik képen is magasodtak hegyek. Ezek azonban göröngyösen és csupaszon álltak. Fölöttük viharos ég, zuhogott az eső és villámlott. A hegy oldalán tajtékzó vízesés. A legkevésbé sem árasztott békességet. A vízesés mögött azonban egy apró bokor növekedett egy kőrepedésben. A bokorba egy tojómadár fészket épített. A lezúduló, dühödt vízfátyol mögött ült a tojó a fészken, tökéletes békességben.

A király a második képet választotta.

- Mert a béke nem azt jelenti, hogy olyan helyen vagyunk ahol csend honol, nincsenek gondok és nem kell keményen dolgozni - indokolta döntését. - A béke azt jelenti, hogy bár összecsaphatnak a hullámok a fejed felett, a szívedben mégis nyugodt maradsz.

Amikor nem ragaszkodunk semmihez, csendes egykedvűséget tapasztalunk, ami másokra is hat. A ragaszkodásoktól való mentesség belső életet jelent. Ne rázzon meg, bármi is történik a külvilágban.

Ha nyugodtak maradunk legbelül, erőt és állhatatosságot sugárzunk mások felé.

Krisna idejében a Manasi Ganga szélesen hömpölygött. Egyszer Srimati Radharani és barátnői a Manasi Ganga partjához mentek, hogy csónakon keljenek át a folyón. Joghurtos edényeiket és tejből készült ételeket vittek magukkal, hogy eladják azokat Mathurában. A csónakossal megállapodtak, hogy pár falat édességért és valamennyi vajért cserébe átviszi őket a túlpartra.

A csónakos egy ideig evezett, majd abbahagyta. Srimati Radharani és a gopik megkérdezték, miért állt meg. Elpanaszolta nekik, hogy fáradt és éhes, ezért képtelen tovább haladni, amíg meg nem etetik őt. A gopik megkínálták a csónakost a tejtermékekből. Mindent felfalt, majd közölte velük, szundikál egy kicsit, s addig masszírozzák a karját és a lábát. A gopik megfenyegették, hogy ha nem evez tovább, a vízbe dobják, így hát a csónakos ismét megragadta az evezőket.

Kis idő múltán azonban megint megállította a csónakot, mire a gopik kérdőre vonták. Így felelt:
- A csónakom már ósdi, a nagy súly miatt léket kapott. Dobjatok pár dolgot a vízbe, különben elsüllyedünk! - A gopik kihajították a joghurtos edényeiket. Még mindig túlsúly volt, a csónakos siránkozott:
- Ez nem elég! Még mindig befolyik a víz. Még több felajánlást kell tennetek Manasi Gangának. - A gopik nehéz ékszereiket is a vízbe hajították.

Ekkor vihar tört ki. A szél keltette hullámozás dobálta a csónakot. A csónakos  is elkezdett himbálózni. Félelmében Radharani belekapaszkodott a csónakosba. Ekkor ráeszmélt,  a csónakos nem más, mint Krisna. Radharani kihúzta Krisna fuvoláját annak ruhája alól, s ekkor minden gopi láthatta, a csónakos valóban Maga Krisna.

Egy ateista filozófia Professzor arról beszél az előadásán, hogy a tudománynak mi a gondja a Mindenható Istennel. Az kéri az egyik tanulótól, álljon fel, majd...

Prof: Szóval maga hisz Istenben?
Hallgató: Határozottan, uram.
Prof: Isten jó?
Hallgató: Persze.
Prof: Isten teljes hatalommal bír?
Hallgató: Igen.
Prof: A fivérem meghalt rákban, noha imádkozott Istenhez a gyógyulásáért. A legtöbb ember igyekszik segíteni annak, aki beteg. Isten azonban nem így tett. Akkor hogy lehet Isten jó? Nos? (A hallgató nem szól.)
Prof: Erre nem tudsz válaszolni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Isten jó?
Hallgató: Igen.
Prof: A Sátán jó?
Hallgató: Nem.
Prof: Honnan származik a Sátán?
Hallgató: Istentől...
Prof: Helyes. Mondd meg, fiam, a Földön létezik a gonosz?
Hallgató: Igen.
Prof: A gonosz mindenütt ott van, ugye? És Isten alkotott mindent? Igaz?
Hallgató: Igen.
Prof: Ki teremtette a gonoszt? (A hallgató nem felel)

Prof: Van betegség? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Ezek a szörnyű dolgok mint léteznek a világban, ugye?
Hallgató: Igen, uram.
Prof: Nos, ki teremtette őket? (A hallgató nem válaszol.)

Prof: A tudomány szerint 5 érzékedet arra használod, hogy beazonosítsd és megfigyeld a világot magad körül. Mondd meg fiam, láttad már valaha Istent?
Hallgató: Nem, uram.
Prof: Halottad valaha Isten hangját?
Hallgató: Nem, uram.
Prof: Tapintottad Istent valaha, megízlelted Istent, szagoltad  Istent? Van érzéki tapasztalatod Istenről?
Hallgató: Nincs, uram. Attól tartok, nincs.
Prof: Mégis hiszel benne?
Hallgató: Igen.

Prof: Az empirikus, kísérleti, bizonyítható protokoll alapján a tudomány azt állítja, hogy Isten nem létezik. Erre mit mondasz, fiam?
Hallgató: Semmit. Nekem csak a hitem van.
Prof: Igen, a hit. Ez a tudomány gondja is.

Hallgató: Professzor, létezik a hő?
Prof: Igen.
Hallgató: És létezik a hideg?
Prof: Igen.
Hallgató: Nem uram. Nem létezik. (Az előadó terem az események ilyetén alakulása folytán elcsendesedik.)
Hallgató: Uram, nagy hő is lehetséges, vagy még annál is több, szuperhő, megahő, fehér hő, kevés hő vagy még annyi sem. De nem létezik semmi, amit mi hidegnek nevezünk. Elérhetjük a ‒273°C-ot, ami ugyan nem hő, de ennél alacsonyabb fok nincsen. A hideg nem létezik. A hideg pusztán egy szó, amit a hő hiányára használunk. Nem tudjuk a hideget  mérni. A hő energia. A hideg a hő ellentéte, azaz annak hiánya. (Síri csend lesz az előadóteremben.)

Hallgató: És mi a helyzet a sötétséggel, Professzor? Létezik a sötétség?
Prof: Igen. Mi az éjszaka, ha nem sötétség?
Hallgató : Uram, ismét tévedett. A sötétség valaminek a hiánya. Létezik a gyér fény, normál fény, éles fény, vakító fény... Ha huzamosabb ideig nincs fény, akkor nincs semmi, ezt nevezik sötétségnek, ugye? Valójában a sötétség nem létezik. Ha létezne, képes lenne a sötétséget még sötétebbé tenni, ugye?
Prof: Mire akar kilyukadni, fiatalember?
Hallgató: Uram, az érvem az, hogy az ön filozofikus feltevése hibás.
Prof: Hibás? Meg tudja magyarázni, miért?
Hallgató: Uram, ön a dualitás síkján gondolkodik. Azzal érvel, hogy ha van élet, akkor van halál, ha van egy jó Isten, akkor létezik egy rossz Isten, Isten fogalmát végesnek és mérhetőnek tekinti. Uram, a tudomány még a gondolatot sem képes megmagyarázni. Az elektromosságot és a mágnesességet használja, noha ezeket sosem látta, s a legkevésbé sem értette meg teljes mértékben.
Ha valaki úgy tekint a halálra, mint az élet ellentétére, akkor nincsen tudatában annak a ténynek, hogy a halál nem létezhet valamitől függetlenül. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak a hiánya.

Hallgató: Mondja meg, Professzor, ön arra tanítja a hallgatóit, hogy a majmoktól származnak?
Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra céloz, akkor igen.
Hallgató: Uram, látta ön valaha a saját szemével az evolúciót? (A tanár mosolyogva rázza a fejét, s kezdi megérteni, hová akar érvelésével a hallgató kilyukadni.)

Hallgató: Mivel soha senki sem figyelte meg az evolúció folyamatát működés közben, és nem tudja bebizonyítani, hogy ez a folyamat létezik, ezért uram, ön nem a véleményét tanítja? Ön nem tudós, hanem prédikátor! (Az osztályon morajlás fut végig.)

Hallgató: Van valaki, aki látta valaha a Professzor agyát? (Az osztály nevetésben tör ki.)

Hallgató: Hallotta, megérintette, megszagolta valaha bárki is a Professzor agyát? Úgy tűnik, senki. Az empirikus, kísérleti, bizonyítható protokoll alapján a tudomány azt állítja, hogy önnek nincs agya, uram. Minden kijáró tisztelet ellenére hogy is bízhatnánk az ön előadásaiban, uram? (A teremben teljes csend. A professzor kifürkészhetetlen arccal bámul a hallgatóra.)
Prof: Azt hiszem, a hit segítségével kell elfogadniuk, fiam.
Hallgató: Így van, uram.. Az embert és az Istent a HIT köti össze. Ez minden, ami a dolgokat működteti és élteti.

Bismillah Khan mester, a shahnai virtuóz személyesen is találkozott Sri Krisnával, muzulmán volta ellenére. A legendás mester mélyen tiszteli Sri Krisnát; talán ez sarkalta arra az Urat, hogy személyesen is megjelenjen előtte.

Egyszer Bismillah Khan mester Jamdshedpurból éppen Váranasziba tartott. A gőzös harmadosztályán utazott. Egy köztes vidéki vasútállomáson fiatal tehénpásztor fiú szállt a fülkébe, ahol a mester ült. A sötét bőrű, vékony fiú fuvolát tartott a kezében. Lassan játszani kezdett rajta. Zenéjének magasabbrendűsége meglepte a mestert, aki még csak nem is ismerte a rágát, amit a fiú játszott. A mester azonnal ráeszmélt, hogy a fiú maga Sri Krisna, a Legfelsőbb Istenség. A Krisna fuvolájából áradó nektár eksztázissal töltötte meg a mester szívét, s a szeméből örömkönnyek kezdtek záporozni.



A megdöbbentő előadás után a mester magához hívta a fiút, adott neki egy kis aprót, és arra kérte, újra játssza el a dalt. Krisna engedelmeskedett. Újra és újra megismétlődött, amíg Bismillah Khan erszénye ki nem ürült. A fiatal Krisna a következő vasútállomáson leszállt, majd eltűnt.

Tény, hogy a mester épp a Kumbha mela fesztiválra (több millió bhakta hindu vallásos összejövetelére) tartott, ahol egy hangversenyen készült részt venni. Azon a koncerten előadta azt az új rágát, amit Krisnától tanult. A közönségnek nagyon tetszett a dallamos rága, többször is visszatapsolták. A zeneszakértők nem ismerték a rágát, ezért Bismillah Khantól firtatták a nevét. A mester azt felelte, a rága neve Kanharira. Másnap a lapok főcíme Bismillah Khan mester által feltalált új, dallamos rágáról szólt. Hariprakás Csauraszja, a legendás zenész (fuvolaművész) is olvasott róla, s Bismillah Khánnál kérdezősködött a Kanharira rágáról. A mester felfedte előtte az igazságot, majd elénekelte Kanharirát. Ekkor Hariprakás Csauraszja, a világ legjobb fuvolaművésze, örömkönnyekben tört ki.
- A Kanharira az indiai zene isteni ékköve, mivel Sri Krisnának, az Istenek Istenének lótuszajkairól ered.

Egyszer az Úr Krisna megkérdezte a híveit, mivé szeretnének válni a kezében. Páran azt mondták, lótuszvirággá, páran kagylókürtté, páran pedig csakrává, és így tovább, a fuvolát azonban senki sem említette. Krisna azt javasolta nekik, legyenek a fuvolái. Azt mondta, hogy ahogy a fuvolán, úgy az emberi testben is 8 fő terület van: az öt érzékszerv, az elme, az intelligencia és az ego. Ha megszabadulsz az egódtól, élettelen nádfuvolához válsz hasonlatossá, s akkor eljövök érted, felveszlek a földről, s a szívedből kifújom az élettelenséget, s a megkapó dallam szakadatlan öröm formájában fog felhangozni. Ha viszont továbbra is szeretetlen, gyűlölködő és féltékeny maradsz, távol tartom Magamat tőled, s így haszontalan leszel a céljaimra.

Egy férfi és a barátja a városban jártak, az utcán sétáltak ebédidőben, s az utca telis-tele volt emberekkel, kocsik dudáltak, taxisok csikorgatták a féket a sarkon, szirénák sivítottak; a város zajától szinte meg lehetett süketülni. A férfi hirtelen odaszólt a barátjának:
- Egy tücsköt hallok. - A barátja hitetlenkedett:

- Micsoda? Biztos elment az eszed, lehetetlen, hogy meghallhatod egy tücsök hangját ebben a zajban.
- Nem, tényleg! - tiltakozott a férfi. - Hallottam a tücsköt.
- Ez őrültség! - jelentette ki a barátja.
A férfi figyelmesen hallgatott egy pillanatig, aztán átkelt az utcán, odalépett egy nagy beton  cseréphez, ahol cserjék nőttek, fürkészte a bokrokat, s az ágak alatt valóban megtalálta a kis tücsköt. A barátja igen elcsodálkozott.
- Ez hihetetlen! - kiáltotta. - Biztos emberfeletti a hallásod.
- Dehogy! - felelte a férfi. - Ugyanolyan a fülem, mint bárki másé. Az egész attól függ, mire figyelsz oda.
- Ez lehetetlen! - erősködött a barátja. - Sosem hallottam volna meg egy tücsköt ilyen zajban!
- Ez igaz - hangzott a válasz. - Attól függ, mi igazán fontos a számodra. Hadd mutassam meg neked.
Belenyúlt a zsebébe, kihúzott pár érmét, s óvatosan leejtette azokat az útra. Húsz méteren belül azon nyomban minden fej feléjük fordult, hogy megbizonyosodjanak arról, vajon az ő pénzük csilingelt-e a járdán, noha még mindig ott harsogott az utca zaja a fülükben.
- Érted, mire gondolok? - kérdezte a férfi. - Attól függ, mi fontos a számodra.
Egyszer, mikor Jézust tömeg vette körül, minden ember akart tőle valamit. Jézus megszólalt:
- Ki ért hozzá a ruhámhoz? - Az orvosok szerint gyógyíthatatlan vérbajos nő érintette meg őt abban a reményben, hogy meggyógyul. Így is történt. Az, hogy Krisztus tudta, hogy valaki megérintette a ruhája szegélyét, érzékelteti, mire figyelt mindig: Istenre, és arra, mit tesz akkor Isten.
Bárcsak annyira elcsitulna a szívünk, hogy arra tudjunk összpontosítani, ami fontos az életben. Krisna nagyon messze van, mégis nagyon közel azok számára, akik mindig a transzcendensre koncentrálnak.

Egy lelki tanító azért járta az országot, hogy az emberekkel megossza a tanításait. Egyszer egy olyan faluba ért, aminek a vezetője nem kedvelte a szenteket. Nagyon idegesítette, ha bárki is Krisnáról kezdett beszélni.

Amikor a falu vezetője megtudta, aznap egy guru és tanítványai érkeznek hamarosan a településbe koldulni, gyűlést hívott össze, és azt parancsolta:
- Senki sem adhat alamizsnát ennek a gurunak, ha ma a falunkba jön kéregetni, sőt, ne is nyissátok ki az ajtót, ha már ideért. - Ő maga le is lakatolta a háza kapuját, majd kiült a tornácra.

Ahogy a guru a vezető házához ért, megállt kint, majd elkiáltotta magát:
- Bhagavati bhiksam dehi (Anya, adj kérlek alamizsnát)! - Amint meghallotta ezt a vezető, éktelen haragra gerjedt. Krisnát elmarasztalva így zsörtölődött:
- Te lusta koldus, te! Nem dolgozol, hanem kuncsorogsz és így töltöd meg a hasadat. Ráadásul sok fiatalember életét teszed tönkre azzal, hogy elfogadod őket tanítványaidnak. Takarodj innen,  kemény munkával keresd meg a kenyeredet! - A szent ember teljes nyugalommal, mosolyogva így felelt:
- Uram, tudok egy találós kérdést. Lennél oly kedves megfejteni?
- Miféle találós kérdést? -  mennydörögte a vezető. A tanító folytatta:
- Tegyük fel, egy koldus tér be hozzád, és alamizsnát kér, s te kedvesen felajánlasz neki mindenfélét. Ha a koldus mégsem fogadja el, amit kínálsz neki, akkor kinek adod mindazt?
- Ez az egyetlen kérdésed? Mivel mindezek az enyémek, mindet visszaviszem a házamba. - vágta rá a vezető. - A guru elmosolyodott, s így faggatta:
- Biztos vagy benne, hogy mindazok dolgok akkor is a tieid lennének?
- Hogyne, csakis az enyémek! - jelentette ki a vezető. A szent ember helyeselt:
- Jól feleltél. Eljöttem a házadba alamizsnát kérni. Te azonban csak sértegettél, én viszont nem veszem magamra. Kire száll rá minden sértés? Te magad már meg is feleltél erre.
A falu vezetője nem tudott mit mondani. A guru lábaihoz roskadt, és a bocsánatáért esedezett.
A dicséretet és a sértést egyenlőként fogadd el. Ne válj a düh és harag, a ragaszkodás  és gyűlölet áldozatává.

Egy apa és fia kirándultak a hegyekben.

Hirtelen lezuhant a fiú, megütötte magát, majd feljajdult:
- Ááááááááááááááááá!
Meglepetésére a visszhang így válaszolt neki valahonnan a hegyekből:
- Ááááááááááááááááá! - Kíváncsian így kiáltott:
- Ki vagy te?
- Ki vagy te? - hangzott a válasz.
- Csodállak! - jelentette ki.
- Csodállak! - felelte a hang.
- Gyáva! - dühödt fel a válaszon.
- Gyáva! - szólt a felelet.
A fiú az apjára tekintett.
- Mi történik? - faggatta. Az apja csak mosolygott.
- Fiam, figyelj most. - mondta.
- Bajnok vagy! - ordította.
- Bajnok vagy! - kontrázott a hang.

- Az emberek VISSZHANGNAK hívják, valójában azonban ez az ÉLET. Mindent visszaad, amit teszel vagy mondasz. Az életünk pusztán a tetteink visszatükröződése. Ha azt szeretnéd,  több szeretet lakozzon a világban, teremts több szeretetet a szívedben. Ha azt szeretnéd, a csapatod ügyesebb legyen, válj te ügyesebbé. Ez a kapcsolat mindenre áll, minden élethelyzetre. Az élettől mindent visszakapsz, amit te adtál.

AZ ÉLETED NEM PUSZTA VÉLETLEN, HANEM A TE TÜKÖRKÉPED!

Volt egyszer egy szegény bráhmana, aki a Sudáma névre hallgatott. Krisna tanulótársa volt Sandipani Muni felügyelete alatt. Az Úr Krisna és Sudáma úgy barangoltak az erdőben, mint jó barátok. Tanulmányaik végeztével Sudáma megházasodott, és sok gyermeke lett. Bár alig tengődtek, mégis mindig az Úr Visnut imádta. Sudámanak és családjának koldulniuk kellett a megélhetésért, mégis elvégezték a kötelességüket.

Egy napon Sudámat felesége arra kérte, találkozzon az Úr Krisnával. Koldult, mialatt egy marék tört rizst gyűjtött össze, majd becsomagolta egy és elindult az Úr Krisnához. Krisna tudott Sudáma érkezéséről, ezért vörös szőnyeggel fogadta őszinte bhaktáját. Feldíszítette a bejáratot és a házat. Sudáma ruházata elnyűtt volt, és úgy nézett ki, mint egy koldus, ennek ellenére Dváraka egyetlen őre sem tartóztatta fel, hanem Krisna parancsára tiszteletüket fejezték ki, noha ez a palota minden lakóját meglepte. Sudáma túlságosan el volt képedve a szívélyes üdvözléstől. Az Úr elé sietett és bevezette a saját szobájába, s kényelmes ülőhellyel kínálta. Ezután megmosta a lábát, s Magát, Rukminit és a házat a lábfürdő vizével permetezte tele. Az Úr így szólt:
- Az a víz, amely az Úr Visnu tiszta bhaktájának a lábát mossa, megtisztítja az országot.

Az Úr kényelmes ülőhellyel és vízzel kínálta Sudámot, majd megkérdezte:
- Hol az ajándékom? - Olyan nagy vendégszeretetben részesült, hogy Sudáma szégyellte megmutatni azt a kis tasak tört rizst, amit hozott, s csúnya ruhájába rejtette. Az Úr azonban megtalálta. Krisna megette a marék rizst, majd így lelkendezett.
- Életemben nem ettem még ilyen finom édes rizst. - A többit Rukmini csente el az Úrtól, s hallhatóan ugyanúgy ízlett neki, mint urának. Nem is adott többet belőle az Úr Krisnának. Tény, hogy Rukmini nem más, mint Laksmi, a Szerencse Istennője.

Ezután az Úr nagy lakomát rendezett. Addig nem evett, amíg vendége teljesen elégedetté nem vált. Az Úr Krisna és Rukmini is ettek végül a vendég tiszteletére. Olyan kedves fogadtatásban részesült, hogy Sudáma teljesen megfeledkezett, miért is látogatta meg Krisnát. Az Úr igazából tudott róla, mégsem kérdezősködött. Ebéd után Sudáma elindult Dvárakából. Útközben azon gondolkodott:
- Elfelejtettem segítséget kérni az Úr Krisnától. Mit fogok mondani a feleségemnek és a gyermekeimnek?

A találkozástól való félelmében érkezett a házához. Nem találta ott a házát, s azt hitte, eltévedt. Nézelődött egy ideig. Nem lelte sehol sem az otthonát, viszont ott állt egy kastélyszerű építmény a birtokon, őrök vigyáztak rá, medence és a föld minden luxusa megtalálható volt benne. Egy pillanatra alig hitt a szemének. Kisvártatva a felesége és gyermekei elé járultak, hogy fogadják őt. Öltözetük szép volt, ékszerek ékesítették őket, gyönyörűnek és vidámnak tűntek. Bevezették teljesen bebútorozott otthonukba. Ez a sok tündöklés Sudámot egyáltalán nem tette elégedetté, és továbbra is az Úr nagyszerű bhaktája maradt. Bár luxuskörülmények között élt, nem fogadta el azt és nem élvezte. Így bár az emberek eleinte elhanyagolták az Úr tökéletes bhaktáját, a falu leginkább csodálatra méltó tagja lett.

Egy tökéletes bhakta bármit elérhet, mert az Úr benne lakozik. Áldozat nélkül senki sem válhat tökéletes bhaktává. Igaz odaadásnak sose legyen tárgya az anyagi javak. Az Úr tudja, mit akar egy tökélete bhakta az élettől. Ezért addig nem áldotta meg gazdagsággal az Úr Sudámát, amíg el nem veszítette a fényűzés és élvezetek iránti érdeklődését, különben csak az egója duzzadt volna meg, és a materializmus mélyére süllyedt volna, s elfeledte volna a lelkiséget. Ezért Krisna csak akkor hajlandó gazdagsággal megajándékozni, amikor az a bhakták már teljesen hidegen hagyja, és meghódol Neki.

A Mahabhárata Santi-párva c. fejezetében Bhismadéva a vallásosság és erény témájában ad utasításokat. Betekintést nyújtok Bhismadéva és Judhistira, két kiemelkedő személyiség közötti beszélgetésbe, mely a bölcsesség felbecsülhetetlen értékű drágakövét adja át, melyet mindennapi életünkben is érdemes alkalmazni.

Judhisthira így kérdezett:

- Kiben lehet megbízni? - Bhísma így felelt:
- Az anyánkban és apánkban természetszerűleg megbízhatunk, barátainkat és társainkat azonban mindig jutalomban kell részesíteni, hogy bizalmunk ne rendülhessen meg bennük. Öt dolog szíthat ellenségeskedést: a nők, a vagyon, a kemény szavak, a természetes összeférhetetlenség és a sérülés. Ha egyszer már felütötte fejét az ellenségeskedés, mindig ott szunnyad a szívben, ahogy a tűz is ott rejlik a fában. Ha egyszer feltüzelték, nem lehet többé eloltani, hacsaknem pusztítjuk el a két ellenségeskedő felet. Ezért sose bízz senkiben, aki ellenséges, hanem bizonyosodj meg az ellenkezőjéről, mert az ellenségeskedés sokáig tart.

Judhistira:
- Mik a különféle tettek?
Bhísma
- Az ember legnagyobb ellensége a tétlenség. Másfelől nem szabad vakon és lázasan a tettekbe merülni. Mindent megfelelő eszközzel kell végezni. Ha a feladatot az elme végzi, az a legjobb. Ha a kéz, az közepesen jó, ha pedig a lábak, az alacsonyabb rendű. A legalacsonyabb rendű az, ha súlyos terhet kell cipelni.

Judhistira:
- Mit tegyen az ember, ha mindenét elveszítette?
Bhísma
- Aki nagyon nehéz feltételek közé került, nincsen se barátja, se családja, se vagyona, se hírneve, az maradjon erős, és ne adja meg magát a bánkódásnak semmilyen körülmények között. Aki belemerül a bánatba, az elveszíti a szépségét, vagyonát és erényét, és élethossza lecsökken. Aki mindig a szerencsétlenségével foglalkozik, az elveszíti lelkesedését, mentális egyensúlyát és testi erejét, emiatt teljes vereséget szenved. Ha viszont a bánatos ember zavartalan marad, könnyedén visszanyerheti eredeti helyzetét, amikor a következő lehetőség adódik rá.

Judhistira:
- Hogyan viselkedjünk, ha valaki megsért minket arrogáns viselkedésével és durvaságával?
Bhísma:
- Ha ilyenkor nem gurulunk dühbe, akkor a sértő minden jámbor tette ránk száll. Cserébe megkapja minden bűnös tettünk visszahatását. Mi értelme a dicséretnek vagy a gyalázkodásnak, ha egy mocskos szájú ostobától származik?

Judhistira:
- Mi jár a legnagyobb érdemmel?
Bhísma:
- Az önmegtartóztatás minden tettet felülmúl, ezért a legnagyobb erénynek tekintik. Mivel az önmegtartóztatás megtisztítja és irányítja az élet minden területét, fontosabb, mint az adományozás vagy a Védák tanulmányozása. Az önmegtartóztatás által ki lehet szabadulni az anyagi világból. Az önmegtartóztatás magába foglalja az érzék-kontrolt, a dühtől és irigységtől való mentességet, a pártatlanságot, az igazmondást, az állhatatosságot és az elégedettséget. Az önmegtartóztatás fontos eleme azonban a lemondás, és semmit sem lehet lemondás nélkül elérni.

Judhistira:
- Mi minden bűn eredete?
Bhísma
- A mohóság, az a kiolthatatlan vágy, hogy többet birtokoljunk, mint ami jár, ez minden bűn eredete. Az a vágy, hogy a miénk legyen másnak a tulajdona sok gonoszság mellett dühöt szít, felébreszti a kéjvágyat és az gőgöt, a helyes ítélkezés, a könyörületesség és a bizalom hiányát okozza.

Judhistira:
- Mivel az idő mindent elpusztít, mire érdemes törekedni?
Bhísma
- Érdemes az élet felsőbbrendű kötelességére törekedni. Nem szabad tudatlanságban élni egész életünk során azt képzelve, hogy majd öreg korunkban teszünk szert tudásra. A halál bármikor elragadhat minket, ezért érdemes minél előbb az élet legfelsőbb kötelességét végeznünk.

Juddhistira:
- Kérlek, mondd el, mi az élet legfelsőbb kötelessége, és végzésével milyen eredményre tehetünk szert?

Bhísma
- Számos vallásos kötelesség létezik, és semelyik kötelesség helyes végzése nem lehet haszontalan. Az önmegvalósítás ösvénye iránti elkötelezettség azonban a legfelsőbb vallásos kötelezettség, mely minden más kötelesség felett áll. Annak felismerése, hogy az anyagi világban minden ideiglenes, ezért nincsen semmilyen belső értéke, azt eredményezi, hogy az anyagi élvezet iránti vágy fokozatosan elhalványodik. Az ilyen önmegvalósítás az anyagi kötöttségektől való felszabadulást eredményezi. E felett áll a Legfelsőbb Úr, Sri Krisna önzetlen odaadó szolgálata. E szolgálat eljuttat Golokára, a lelki világ legfelsőbb hajlékára, és ott élhetünk örökké. Ez az önmegvalósítás legmagasabb rendű ösvénye.

Volt egyszer egy gazdag, sikeres kereskedő, aki régen megözvegyült már. Bölcs menye igen jól értett a ház körüli teendőkhöz, büszke is volt rá. Egyszer a verandán ebédelt, amikor egy szerzetes tért be hozzá, és ételt koldult tőle. A kereskedő ügyet sem vetett rá, mert sosem szokott adományozni az ilyen jött-menteknek. A szerzetes ismét megkérte, adjon neki alamizsnát, de válaszra sem méltatta. A menye udvariasan így szólt:
- Kedves babaji, menj a szomszédba, mert az apósom maga is a tegnapi ételét költi el, nem fog tudni neked adni semmit sem.

A szerzetes értett a szóból, így továbbállt. Amint a kereskedő meghallotta, mit mondott a lány, nagyon mérges lett rá, mivel ő volt a falu leggazdagabb embere – miért a tegnapi ételt enné hát? A lánynak biztosan elment az esze – gondolta. Mivel nagyon büszke volt a lány bölcsességére, ezért a düh annál jobban hatalmába kerítette. Hogy is nem vette észre, hogy a lány bolond? A falusi bíróság elé járult, és a lány apját arról értesítette, hogy a menyének elment az esze, ezért a fia felbontja a házasságot.

Ahogy az emberek a bíróságon összegyűltek, elmondta, mi történt, és igazságszolgáltatást követelt, hogy a fia házasságát bontsák fel. A lány apja is jelen volt, és felszólalt:
- Ismerem a lányomat, és elég bölcs ahhoz, hogy ne mondjon értelmetlen dolgokat, ha nem is fogom fel értelmüket. Ezért azt kérem, hadd jöhessen ide és magyarázza meg, miért mondta, amit mondott. Oktalanság anélkül dönteni, hogy meghallgattuk volna őt is.

A bíróság egyetértett, mire a lány így felelt:
- Úgy értettem, hogy a kereskedő sok jámbor tettet hajtott végre előző életében, ezért kapta ezeket a csodálatos áldásokat ISTENTŐL, amelyeket most élvez, ilyen értelemben tehát a tegnap megkeresett kenyerét eszi. Ebben az életében azonban nem büszkélkedhet semmilyen jó cselekedettel, csak saját magának keresi a pénzt. Nagyon szeretem őt és azt kívánom, bárcsak mindig élvezhetné ezeket az áldásokat. Fel akartam tárni előtte az igazságot, ezért mondtam azt, amit mondtam. Tudtam, hogy dühös lesz és magyarázatot követel tőlem, s akkor talán képes leszek elmondani neki, amit szerettem volna.

A kereskedő felfogta a szavak valódi értelmét, és nagyon elszégyellte magát, hogy a menyét a bíróság elé hívatta, ezért bocsánatot kért, és elkezdett másokkal jót tenni.

Általános jelenség, hogy az emberek csak saját jelenlegi áldásaikat élvezik, vagy alacsonyabb rendűnek érzik magukat, mert másoknak több tulajdonuk van, mint nekik. Az emberek mindig azon tűnődnek, másoknak miért van több vagyona, miért okosabbak, és elfelejtik, hogy mindent magunknak köszönhetnek. Bármit kapjunk, együnk vagy tegyünk is, az visszaköszön a jövőben, legyen az anyagi vagy lelki kincs.

Az emberek tehát jelenlegi helyzetüket élvezik, kinevetnek másokat, mert nem olyan okosak, nincs annyi pénzük és miegymásuk, még lelki helyzetüket is élvezik, elfelejtik azonban, hogy ha a jelenben nem munkálkodnak, jelenlegi kincsük szép lassan elfogy.

A holnapért kell dolgoznunk, miközben a jelent élvezzük.

A régi korokban egy király nagy sziklát rakatott az útra.  Ezután elrejtőzött, majd figyelte, vajon bárki is elmozdítja-e a sziklát.

A király leggazdagabb kereskedői és udvaroncai járt arra, és egyszerűen csak megkerülték a sziklát. Sokan a királyt okolták, hogy miatta nem járhatóak jól az utak, egyikük sem tett azonban semmit annak érdekében, hogy a kő elkerüljön az útból.

Aztán jött egy paraszt, aki zöldségeket cipelt. Amikor a szikla közelébe ért, a paraszt letette a terhét, és megpróbálta elgurítani a követ az út szélére. Hosszadalmas lökdösődés és erőfeszítés után sikerrel járt. Miután a paraszt magára vette ismét a terhét, észrevette, hogy egy erszény hever ott, ahol a nagy kő állt.

Az erszényben sok aranyérme lapult, tartalmazott egy kis cédulát is, amelyen az állt, hogy az arany a királytól van, és azt illeti, aki a követ elgurította az útról. A paraszt megtanulta azt, amit sokunk sosem fog megérteni:

Minden akadály egy lehetőséget biztosít arra, hogy a helyzetünkön javítsunk.

Ma a szabadság bizonyítékaként ünneplik azt, aki képes az ösztönei szerint cselekedni, szemben azzal, aki ellenáll neki (Azt teszem, amit akarok, úgy ahogy akarom). Vajon ez felszabadít, vagy a siker rabjaivá tesz-e minket? Rengeteg ember költi el azt a pénzt is, amit meg sem keresett még, hogy olyasmiket vegyen, amire nincs is szüksége, hogy olyan emberekre tegyen jó benyomást, akiket nem is kedvel.

Lássuk csak, hogy működik a siker börtöne:

A fogyasztóipar olyan termékeket termel, amelyekre nincs is igazán szükségünk.

A marketingesek ezeket a termékeket a bemutatótermekbe és az üzletekbe viszi.

A reklámipar agresszív TV reklámai, út menti hirdetőtáblái és társaik ezeket a termékeket vagy azok szimbólumait ábrázolják, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a presztízsünket növeljük.

A bankok arra bíztatnak minket, hogy pénzszűke ellenére se hagyjuk abba vágyaink beteljesítését.

A hirdetéstől megbabonázva sok ember vesz új ruhát, mobiltelefont, kocsit és házat, mert divatosnak állítják be őket, majd eldobják régi tulajdonukat, még akkor is, ha az még használható. A hirdetések erejére, amely megbolondítja az embereket, egy idézet világít rá: „Minden embert lóvá tehetsz bármikor, ha a hirdetés igaz és a költségvetés elég nagy.”

A hirdetések arra buzdítanak minket, hogy hangolódjunk rá a legutóbbi divatra, ezért sok-sok ember nagy kölcsönöket vesz fel, ami arra kötelezi őket, hogy éveken át keményen dolgozzanak. Emellett a visszafizetések okozta mentális teher nem teszi lehetővé, hogy békében élvezzék kényelmes életüket, amire a kölcsönt felvették.

Miért kellene a siker rabjaivá válnunk, amikor anélkül is sikeresek lehetünk, hogy a társadalmi divat elragadna minket? Jobb, ha a vágyainkat alább adjuk, és elégedettek maradunk azzal, amink van, ahelyett, hogy növelnénk a vágyainkat, és elégedetlenek maradnánk. Ez a választás könnyebb lesz, ha megértjük a visszautasítás erejét, és egyszerűbb életet élünk.

A visszautasítás ereje számunkra pajzs, védelem, amely képessé tesz minket arra, hogy megválasszuk a saját életmódunkat. Éles, kifinomult intelligenciát igényel, hogy a rongyrázás felszínessége mögé lássunk, és értékeljük az egyszerűség szépségét. „Az egyszerűség a végső kifinomultság.” „Az ember olyan mértékben gazdag, amennyi dolgot el tud engedni.”

Egy idős kínai hölgynek két nagy edénye volt, mindkettő egy rúd egyik végéről lógott le, amelyet a nyakába akasztva cipelt. Az egyik edény lyukas volt, míg a másik tökéletes, ezért mire hazatért vele, mindig teli volt vízzel. A pataktól az otthonáig tartó hosszú séta után a törött edényben alig maradt feleannyi víz, mint bemerítéskor.

Két éven át ment ez így minden nap, hogy a nő csak másfél edény vizet vitt haza. Természetesen a tökéletes edény büszke lett a teljesítményére. Azonban szegény lyukas edény szégyellte a saját tökéletlenségét, és gyötrődött, hogy csak fele annyi munkát tudott elvégezni, mint amire hivatott volt. Ezt keserű kudarcnak könyvelte el, ezért egy napon megszólította a hölgyet a pataknál:

- Szégyellem magamat, mert van egy lyukas az oldalam, és emiatt kiszivárog a víz belőlem hazafelé. – Erre a hölgy elmosolyodott.

- Észrevetted, hogy virágok nőnek a te oldaladon az ösvény mentén, és a másik edény oldalán semmi sincs? Ez amiatt van, mert mindig is tudtam a hiányosságodról, ezért virágmagokat ültettem az út mentén a te oldaladra, és minden nap, ahogy hazafelé tartunk, meglocsolod őket. Két éven át szedtem ezeket a virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor nem lenne semmi szépség, ami bájossá tehetné a házat.

Mindannyiunknak megvannak a maga hiányosságai. Azonban a hibák és tévedések azok, amelyek az életünket karöltve érdekessé és gyümölcsözővé teszik. Olyannak kell elfogadnod mindenkit, amilyenek, és a jót kell keresned bennük.

Legyen minden tökéletlen barátomnak nagyszerű napja, és emlékezzetek azokra a virágokra, amelyek a ti oldalatokon nyílnak. Küldd el ezt az üzenetet minden barátodnak, akiknek vannak rossz oldaluk…és csak Isten tudja, milyen sokan vagyunk így ezzel.

A karma azt jelenti, hogy cselekvés, vagy bármilyen tett, amely visszahatással jár és az anyagi világhoz köt minket. Habár a karma fogalmát általában a keleti filozófiával kapcsolják össze, sok nyugati ember kezdi már megérteni, hogy a karma egy olyan természetes elv, mint az idő vagy a gravitáció és nem kevésbé elkerülhető. Minden tettnek van visszahatása. Ha fájdalmat és szenvedést okozunk más élőlényeknek, akkor cserébe nekünk magunknak is szenvedést és fájdalmat kell tapasztalnunk, egyénileg és kollektívan is.

Ki mint vet, úgy arat, ebben és a következő életünkben, mert a természetnek megvan a maga igazságszolgáltatása. Senki sem kerülheti ki a karma törvényét, kivéve azok, akik tudják, hogyan működik.

Ahhoz például, hogy megértsük, hogy a karma hogyan képes háborút okozni, vegyük a Védák egyik hasonlatát. Néha úgy keletkezik a tűz egy bambusz ligetben, hogy a törzsük egymásnak dörzsölődik. A tűz valódi okai nem maguk a fák, hanem a szél, amely mozgatja őket. A fák csak eszközök. Ehhez hasonlóan két nemzet nem a valódi okai annak a súrlódásnak, amely jelen van közöttük. A valódi okot a világ állítólagosan ártatlan polgárainak karmája szolgáltatja.

A karma törvénye szerint a szomszéd boltnak vagy hamburger árusnak több köze van a fenyegető háborúhoz, mint bármi másnak. Rémült döbbenetet vált ki bennünk egy nukleáris háborúnak az ígérete, miközben hasonlóan ijesztő az a mészárlás, amelyet minden nap jóváhagyunk a világ automatikus mészárszékein.

Az, aki megeszik egy állatot, mondhatja, hogy nem is ölt meg senkit, azonban amikor szépen csomagolt húst veszünk az üzletben, azért fizetünk, hogy az állatot valaki más leölje helyettünk, és így mindkét résztvevő utoléri a karmikus visszahatás.

Nem képmutatás az, ha valaki a békéért tüntet, aztán beül a McDonald’s-be egy hamburgerre, vagy hazamegy vagdalt húst enni? Ez az a kétszínűség, amit George Bernard Shaw is elítélt:

We are living graves of murdered beasts
Slaughtered to satisfy our appetites
We never pause to wonder at our feasts
If animals like men could possibly have rights.
We pray on Sunday that we may have light,
To guide our footsteps on the paths we tread.
We are sick of war; we do not want to fight,
And we gorge ourselves upon the dead.

Az ahimsa lehetővé teszi az állat számára, hogy a természetes evolúciós folyamaton keresztül mehessen. Ha megölik, a következő életében újra vissza kell térnie ugyanabba a fajba.

Azok, akik megértik a karma törvényét, tudják, hogy a béke nem a tüntetésekből és a petíciókból fakad, hanem abból, ha kampányszerűen oktatjuk az embereket annak a következményeire, ha ártatlan állatokat gyilkolnak le, a meg nem született gyerekekről nem is beszélve.

A farmtól a frigóig

Van egy nagyon hatékony módszer arra, hogy miként tudunk kitörni a minden napi mentális feltételekhez kötöttségünkből. A módszer egyszerű: mások érdekében kell gondolkodnunk és cselekednünk, nem csak a saját kis egónk hatáskörében, amely gyakran igen korlátozott, és mindig ugyanaz ismétlődik, ezért valójában többnyire kicsit unalmas.

Nézzük meg az életünket, és lássuk meg világosan, hogy vajon segítünk-e másoknak abban, hogy a szenvedéseik lecsökkenjenek. Általában főként arról gondolkozunk, és azon dolgozunk, ami nem működik az életünkben. Igen, lesznek gondok, és sok közülük megoldatlan marad. Azonban mindannyian nagyobbak vagyunk, mint a mi kis problémáink.

Ezek a tapasztalatok, nehézségek, kihívások mind a mi egyéni csataterünknek a részei, és foglalkoznunk kell velük, hogy találkozhassunk Krisnával a másik oldalon. Ezért mondja Krisna, hogy aki kedves a számára, azt nem zavarja meg sem a szenvedés, sem a boldogság. Ezek az emberek nem magukat helyezik a középpontba. Minél inkább így gondolkodunk, cselekszünk és szőjük a terveinket, látni fogjuk, hogy az életünkben annál kevesebb gond, ügy és pangás lesz, vagy mindezek el is tűnnek.

Amellett, hogy betartjuk a lelki fogadalmainkat, követhetünk 8 másik elvet még. Ezek a Közösségépítés Négy Elve ill. az Egyensúly Négy Elve.

A Közösségépítés Négy Elve

1. Bánj mindenkivel, akivel találkozol úgy, mintha a lelki életed sikere vagy kudarca a velük való kapcsolatnak/bánásmódnak a minőségétől függene.

2. Gondolj a legtöbbet arra, akit a legjobban szeretsz, és próbálj meg mindenkivel ugyanolyan minőségű szeretettel bánni.

3. Minden nézeteltérést először a saját hibádként láss.

4. Ismerd fel, hogy azok az emberek, akik jelenleg a környezetedben vannak, akár lehetnek azok a társaid, akikkel leéled az életedet, és akik valószínűleg ott lesznek veled a halálod pillanatában is.

Az Egyensúly Négy Elve

1. Fektess több hangsúlyt arra, hogy legyenek szereteten alapuló vaisnava kapcsolataid. Tekints minden interakciót a szeretet utáni kiáltásnak, vagy a szeretet kiterjesztésének.

2. Tégy nagyobb erőfeszítést arra, hogy a nők és a gyerekek védelmet élvezhessenek. A Bhagavatam említi, hogy amikor az időseket, a bráhmanákat, a teheneket, a nőket és a gyerekeket nem védelmezik, nem csak az fog szenvedni, aki elmulasztja ezt, hanem az egész közösség vagy a társadalom is.

3. Hozd egészséges egyensúlyba a lelki és az anyagi életedet, de bizonyosodj meg arról, hogy az utóbbi támogassa az előbbit.

4. Légy hűséges a saját lelki gyakorlataidhoz, de ne válj szektariánussá. Az a feladatunk, hogy hűek maradjunk a saját vallási hagyományainkhoz, azonban mások szabad választását is tisztelnünk kell.

5000 évvel ezelőtt az öt Pándava herceg volt a világ trónjának örököse. Durjódhan, irigy unokatestvérük azonban mindig azon törte a fejét, hogyan is szabadulhatna meg tőlük, hogy aztán magának követelhesse a királyi koronát. Azonban nem bizonyult egyszerű tervnek a Pándavákat eltenni láb alól, mert a Pándavák az Úr Krisnának a különleges barátságát élvezték. Mindenki tudta, hogy Krisna hatalma határtalan. Azonban, mivel csalt kockajáték közben, Durjódhannak sikerült unokatestvéreit száműznie az erdőbe 13 évre. Magukkal vitték Draupadít is, mindhármójuk gyönyörű és odaadó hitvesét.

Azért, hogy segítse a Pándavákat száműzetésük alatt, a Napisten ajándékozott Draupadínak egy különleges edényt. Segítségével mindig meg tudta etetni a saját családját, ill. akár megszámlálhatatlan vendégét is. Az egyetlen szabály az volt, hogy miután Draupadí már evett, a varázslatos edényből kifogyott aznapra az étel. Ezért annak ellenére, hogy az erdőben éltek, a Pándavák sosem maradtak éhen.

Durjódhana és öccsei gyakran kémkedtek a Pándavák után, miközben azok a száműzetésüket töltötték az erdőben. Egy napon, miközben Durjódhanék a közelükben állomásoztak sátraikban, egy híres misztikus jóginál, Durvászánál tettek látogatást. Durvásza nagyon heves természetű volt. Ha feldühödött, halálos átkot szórt az emberekre. Ha azonban elégedett volt, hamarjában adott áldásokat is.

Ez alkalommal Durvásza nem volt egyedül. 10000 tanítványával jött. Durjódhana fortélyos és gonosz szívű is volt. Ezért végtelenül ügyelt arra, hogy a nagy szentet a lehető legnagyobb figyelemmel köszöntse. Személyesen gondoskodott arról, hogy bármikor is jelezte Durvásza, hogy éhes, akár az éjszaka közepén is vigyenek neki ételt. A jógi természetesen elégedett volt Durjódhana szolgálatával, és pár nap múlva így szólt: „Kérj egy áldást. Megadom, bármire vágysz.”

Durjódhana majd kibújt a bőréből. Pontosan erre számított. De nem akarta, hogy a jógi megsejtse, hogy a vágya nem nélkülözi a rosszindulatot, ezért ájtatosan így válaszolt: „Nagyon kedves vagy. Az egyetlen dolog, amit szeretnék, az az, hogy szeretett unokatestvéreim, a Pándavák részesülhessenek a társaságodban. A jószerencse úgy hozta, hogy nem messze laknak most innen. Csak arra vágyok, hogy meglátogasd őket.” Durvásza rábólintott erre az egyszerű kérésre. Durjódhana nézte, ahogy Durvásza és 10000 tanítványa elindulnak. „A Pándavák már ebédeltek. Képtelenek lesznek megetetni Durvászát és a tanítványait. Elképzelni sem tudom, milyen szörnyű átkot szór Durvásza majd a fejükre!” - kuncogott magában.

A legidősebb Pándava, Juddhistira és a fivérei köszöntötték Durvászát és híveit, amikor azok elérték a táborhelyüket. A herceget letaglózta, amikor meglátta, mennyi vendégük van. Ahogy a társaság odaért, Juddhistira Draupadíhoz fordult és odasúgta neki: „Gyorsan, elő a varázslatos edényeddel, hogy valamivel megkínálhassuk őket!” „Hiszen már ettem.” – vallotta be Draupadí. „Az edény már üres, egészen holnapig.”

Miután pár udvarias szót váltott a bölccsel, Juddhistira azt javasolta neki: „Kedves Durvászám, olyan sokáig jártátok az erdőt. Kérlek, menjetek és fürödjetek meg. Amikor visszatértek, vár majd rátok az ebéd.” Durvásza és a tanítványai boldogan a folyóhoz indultak. A Pándavák eközben kétségbeestek. Durvászának a hírhedt hirtelen természetéről ők is tudtak, miszerint nagyon gyorsan felmérgesedik, és átkának ereje sem volt titok előttük. Draupadí szeme könnyekben úszott. Ebben a helyzetben egyetlen dolgot tehetett: szíve mélyéről az Úr Krisnáért kiáltott: „Ó, Univerzum Irányítója, ó, istenek Ura, kérlek, védj meg minket. Nélküled elvesztünk.”

Csodával határos módon, csak úgy a semmiből, Krisna megjelent előtte. Figyelmesen hallgatta, ahogy Draupadí vázolta az egész helyzetet, azonban nem árulta el a megoldást. Ehelyett panaszkodni kezdett: „Éhes vagyok, Draupadí. Hoznál egy kis ételt nekem?” Draupadí zavartan így felelt: „De hát már elmondtam neked, hogy a Napisten edénye üres. Nem ad ma több ételt. Most már két gondom is van: sem Téged, sem Durvászát és az embereit sem tudom megetetni.”

Krisna csak mosolygott. „Ne aggódj. Csak hozd ide azt az edényt.” Draupadí eltöprengve vitte oda Krisnának az edényt, aki közelebből is megvizsgálta: „Ó, nagyon ízletesnek tűnik.”- mondta, amint felfedezett egy darabka zöldséget, ami az edény peremére száradt. Ujjai közé vette és szájába dobta. Aztán arra kérte, Bhímát, a Pándava hercegek legerősebbjét, hogy hívja vissza Durvászát és embereit a folyóról. „Mondd meg nekik, hogy kész az étel.”

Ahogy Bhíma a folyóhoz közeledett, látta, hogy Durvásza és a többi bölcs mind ott álltak derékig
megmártózva a vízben. Mindannyian nagyon különlegesen viselkedtek: a hasukat simogatták, mintha az tele lenne étellel. Bhíma hallotta, ahogy Durvásza azt mondja: „Ó, nem! Nézzétek, ott jön Bhíma a buzogányával. Ha megsértjük azzal, hogy visszautasítjuk, amit Draupadí főzött, nagyon mérges lesz. Hogyan is ehetnénk? Teljesen tele van a hasunk. Semmit sem tudnék most enni, nem számít, milyen finom!”

Bhíma alig hitt a szemének és a fülének. Durvásza 10000 tanítványa is váltig állították: „Én sem tudnék most semmit sem enni.” Ekkor ahogy Bhíma közeledett, mind szétszéledtek az erdőben, bár még vizesek és félmeztelenek voltak a fürdő után. Bhíma nevetett, és visszafutott, hogy elmesélje mindezt a Pándava hercegeknek. Megkönnyebbülésükre a vendégeik sosem tértek vissza.

Draupadí így szólt: „Rájöttem, mi történt. Ha megöntözöd a fa gyökerét, a többi része – az ágai, a levelei és a virágai is részesülnek a vízből. Krisna a fa gyökere. Ezért amikor Krisna elégedett, mindenki elégedett, beleértve Durvászát és több ezer követőjét is.”

Draupadí odaadásának és az Úr Krisna kedvességének hála, a Pándavák megmenekültek Durjódhana gonosz tervétől.

Azon tűnődök, mi történne, ha úgy bánnánk a Bhagavad Gítánkkal, mint a mobiltelefonunkkal?

Mi lenne, ha mindig magunkkal hordanánk a táskánkban vagy a zsebünkben?

Mi lenne, ha számtalanszor felütnénk egy nap?

Mi lenne, ha visszafordulnánk, ha elfelejtenénk eltenni?

Mi lenne, ha arra használnánk, hogy a szöveges üzenetet olvashassunk?

Mi lenne, ha úgy bánnánk vele, mintha nem is tudnánk nélküle élni?

Mi lenne, ha ajándékba adnánk a gyermekeinknek?

Mi lenne, ha használnánk utazás közben?

Mi lenne, ha vész esetén hozzá fordulnánk?

Ösztönözve érzed most magadat arra, hogy feltedd a kérdést: „Hmm, hol van a Bhagavad Gítám?”

Ó, és még valami. A mobiltelefonnal ellentétben nem kell amiatt aggódnunk, hogy a Bhagavad Gítánk nem kapcsol, mert az Úr Krisna már kifizette a számlát.

Állj meg és gondolj bele: „Mi az, ami elsődlegesen fontos a számomra?”

Nincs több nem fogadott hívás. – Krisna megadja számunkra azt, amire szükségünk van.

Nem merül le az akkumulátor. – A Krisnával való kapcsolat lelki és örökkévaló.

Nincs többé „Kérlek, hívj vissza üzenet!”. – Mert Ő ott lesz számodra minden pillanatban!!!

Énekeld, hogy

Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare

És légy boldog!

Ez az élet, amelyet élünk, nem az egyetlen. Sokon túl vagyunk már. A bennünk lévő tudatosság szikrájának, az önvalónak, vagy a léleknek, vagy bárminek is nevezzük, nincsen sem kezdete, sem vége. Kés nem vághatja ketté, a tűz nem égetheti, szél nem száríthatja. Azonban az életnek ez a szikrája az egyik testből a másikba kerül.

„Ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan. E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni.” Bhagavad Gita 2.17

Először gyermek tested van, aztán fiatal, majd középkorú, végül öreg. Azonban mindegyik testben ugyanannak érzed magadat, mivel te magad ugyanaz vagy. Csak a tested változott meg. A test változik, azonban te ugyanaz maradsz. Tehát te és a tested különböztök egymástól. Nem ez a test vagy.

A test végső változását halálnak hívjuk. Azonban ez valójában nem is a végső. Csak egy átmenet, egy újabb lépés. Ahogy a gyerekkorból a fiatalkoron át az öregkorig változol, a halálodkor tovább állsz, hogy újrakezd a kört a születéssel és egy újabb testtel.

„Nem volt idő amikor én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is; a jövőben sem fog megszűnni életünk.” Bhagavad Gita 2.12

Amit ebben az életünkben teszünk, az a következő életünk útjára léptet minket, ahogy amikor iskolásak vagyunk, az felkészít minket arra, hogy mi lesz velünk, ha vége az iskolának. A következő életünkben feljebb emelkedhetünk, vagy lejjebb csúszhatunk. Vagy akár meg is szabadulhatunk ettől a körforgástól.

Történt egyszer, hogy miután kihirdették a kuruksetrai háborút, Duryodhana hírvivőket küldött a földgolyó minden részére azzal a céllal, hogy számos királytól segítséget kérjen. Azonban Krisna olyan hatalommal bírt, hogy az személyes felkérést indokolt. Duryodhana is tudta, hogy Krisna volt a Pándavák fő támasza, ezért ha ő élvezheti a támogatását, akkor a Pándaváknak semmi esélyük nem marad arra, hogy megnyerjék a háborút. Arjuna is számításba vette Krisnát, ezért mindketten úgy döntöttek, hogy elmennek Dvárakába.

Amikor Arjuna Dvárakába ért, látta, ahogy a palota őrei Duryodhanát fogadják. A két herceg, miután köszöntötték egymást, együtt mentek tovább Krisna hálószobája felé. Krisna egy nagy ágyon aludt. Egyik felesége óvatosan legyezte Őt. Duryodana egyenesen az ágy fejtámlájához ment és leült, Arjuna azonban Krisna lábainál maradt, összetett kézzel megállt ott, és szeretet fakasztotta könnyek csillogtak a szemében.

Egy idő után Krisna felébredt, s látta, ahogy Arjuna szeretettel meghajol előtte. Krisna felült s meglátta Duryodhanát maga mellett. Miután üdvözölte mindkettőjüket, megkérdezte, mi szél hozta őket. Duryodhana azt válaszolta:

- Köztudott, hogy ugyanolyan jó szándékkal viseltetsz irántam és Arjuna iránt is. Azért jöttem, hogy a segítségedet kérjem a háborúban. Valójában Arjuna előtt érkeztem, ezért úgy helyes, hogy inkább nekem segíts, mint neki. Ez a jó emberek bevett gyakorlata, s te, Krisna, a legkiválóbb vagy az emberek között. - Krisna erre rámosolygott Duryodhanára.

- Elfogadom, hogy te érkeztél először. Azonban Arjunát pillantottam meg előbb. Ezért azt hiszem, mindkettőtöknek segítek. A szentírások előírják, hogy először a fiatalabbnak kell segíteni, ezért először Arjunának ajánlom fel a segítségemet. Egymillió fős hadsereggel rendelkezem, katonáimat Narayánnak hívják, s mind egyenlő erősek a csatában. Egyikőtök megkaphatja őket, a másik pedig Engem. Én viszont nem fogok harcolni. Félreteszem a fegyvereimet az egész csata erejéig. Ó, Kunti fia, hogy döntesz?

Arjuna habozás nélkül Krisnát választotta. Duryodhana alig tudta leplezni örömét. Azt gondolta, hogy Arjuna szentimentalizmusa legyőzte az értelmét. Halvány mosollyal az ajkán, Duryodhana így szólt:

- Úgy tűnik, hogy nekem csak a hadsereg maradt. Engedelmeddel, Ó Kesava, most távozom.

Miután Duryodhana elment, Krisna megkérdezte Arjunát:

- Miért Engem választottál, ha tudtad, hogy nem fogok a saját seregem ellen harcolni?

- Mert nincs kétség afelől, hogy ahol Te ott vagy, ott van a győzelem is. – felelte Arjuna.

Arjuna Krisna iránti odaadó szelleme fontos elem, ha meg akarjuk érteni a Bhagavad-Gítát. Duryodhana anyagi szempontból számító volt, s nem értette, hogy Krisna felsőbbrendű. Arjuna az Urat választotta, mivel szerette Őt, ezzel szemben Duryodhana Krisna energiái mellett döntött, mivel arra vágyott, hogy kihasználja őket a saját önző érdekeiért. Tedd fel magadnak a kérdést: Kihez vonzódnál? Olyasvalakihez, aki szeret téged, és meg akarja osztani a szeretetét veled és másokkal, vagy azt, aki csak hízeleg neked, hogy pénzt csaljon ki belőled, mert olyan gazdag vagy? Az egyik hozzád vonzódik, a másik a zsebedhez. Ehhez hasonlóan, az olyan bhakták, mint Hanumán is, a Legfelsőbb Úr Rámához és az Ő szolgálatához vonzódnak. Másfelől az olyan démonok, mint Rávana, az Úr energiájához vonzódnak, Síta anyához. Így az ilyen démonok isten királyságát akarják Isten nélkül, ezért önnön pusztulásukat hozzák a saját fejükre.

Az Úr beszél Arjuna Bhagavad-Gítában betöltött szerepéről (4.3): „bhakto 'si me sakha ceti” – „Arjuna, te az én hívem és barátom vagy, ezért átadom neked ezt a legbizalmasabb tudást.” Úgy kell hozzáállnunk a Bhagavad-Gítához, ahogyan azt Arjuna tette. Ha ugyanazzal a mentalitással halljuk, akkor hasznot húzhatunk a Bhagavad-Gíta tanulmányozásából; máskülönben a tanulás csak egy külső tettetés lesz, míg a szív nem változik meg kézzelfogható módon.

Élt egyszer egy fiatal jógi a folyó partján. Az élete egyszerű és gondtalan volt; majdnem egész nap a jógát gyakorolta. Mivel nem volt semmi felelőssége, rengeteg ideje volt arra, hogy csak békésen üldögéljen lehunyt szemekkel, és a gondolatait a szívben lakozó Úrra összpontosítsa. Ez tette ki a napi meditációját.

Egy napon miután megfürdött a folyóban, kimosta az egyetlen darab ruháját, és kiterítette a sziklás parton. Miközben arra várt hogy megszáradjon, egy gondolat ütött szöget a fejében: „Arra vesztegetem az időmet, hogy erre várok. Szerzek egy másik darab ruhát, és akkor azonnal felöltözhetek.”

Pont akkor arra ment egy sadhu (bölcs ember). Ez a sadhu tudott mások gondolataiban olvasni. Megállt és a következő szavakkal szólt a fiatal jógihoz: „Drága fiam, tudom mi van a fejedben. Időt akarsz spórolni. De ahelyett, hogy egyre több és több tulajdont halmoznál fel, jobb elégedettnek lenni azzal, amid van.” Aztán megáldotta a jógit, és folytatta az útját.

A fiatal jógi elgondolkozott a sadhu tanácsát, de mégis úgy határozott, hogy egy plusz öltözet nem túl nagy vágy. Elment a piacra és vett egyet.

Másnap szokás szerint a folyóban fürdött, kimosta a ruháját, és kitette a sziklára száradni. Aztán felvette az újat és meditációba kezdett. Kis idő elteltével észrevette, hogy éhes egerek lyukat rágtak a régi ruhájába. Először elcsüggedt, de aztán jó ötlete támadt: „Tudom már! Szerzek egy macskát, hogy elkergesse az egereket.” Megint elment a piacra, és vett egy macskát.

A következő napja boldogan és békésen meditációval töltötte. De ahogy beköszöntött az este, a macska elkezdett nyávogni, ami megzavarta a jógit. „Ó, tejet akar.” – morogta. Vonakodva elment újra a piacra és ezúttal egy tehénnel tért vissza.

A másnap békésen telt, amíg az este a tehén elkezdett bőgni. „Nem fogom minden nap megfejni” – gondolta a jógi „Túl sok időt vesz igénybe.” Elment hát a faluba, és megkérte egy fiatal lány kezét. Megfejte a tehenet, és a macskának adta, a macska meg távol tartotta az egereket a jógi ruhájától. A jógi egy ideig boldog volt.

Egyik este a jógi felesége panaszkodott: „Elegem van abból, hogy egész nap csak meditálsz. Otthont akarok. Így hát a jógi épített egy házat. De ekkor a felesége egyedül érezte magát és gyerekeket akart...

Ahogy telt múlt az idő a jógi egyre kevesebbet meditált és egyre többet aggodalmaskodott. Állandóan lefoglalták a ház a gyarapodó család és az állatok. Néha, amikor volt egy szabad perce, azokra a gondtalan időkre emlékezett vissza, amikor összes vagyona egy szál ruha volt.

Egy napon éppen ezen elmélkedett, amikor a sadhu ismét arra járt. A sadhu elmosolyodott és megjegyezte: „Látom, eltöprengtél, ezért újra csak azt mondom neked, hogy jobb, ha az ember elégedett azzal, amije van. Mert ahogy valaki elkezd vágyni dolgokra, nincs annak vége.”